A lobotómia ellentmondásos története: A kockázatok és negatív hatások megértése

A lobotómia egyfajta pszicho-sebészet, amely magában foglalja az agy elülső lebenyének egy részének levágását vagy lekaparását. Az eljárást az 1930-as években fejlesztették ki, és az 1940-es és 1950-es években vált népszerűvé mentális betegségek, például skizofrénia, depresszió és szorongás kezelésére. A lobotómia célja az volt, hogy megzavarja az agyi tevékenység azon rendellenes mintáit, amelyekről úgy gondolták, hogy hozzájárulnak a ezeket a feltételeket. Az eljárás során jellemzően lyukakat fúrtak a koponyába, és egy leukotómának nevezett sebészeti műszert helyeztek be a prefrontális kéregbe, hogy levágjanak vagy elpusztítsanak bizonyos idegrostokat. Gyakran végeztek lobotómiát olyan betegeken, akik nem reagáltak más kezelési formákra, például gyógyszeres vagy elektrokonvulzív kezelésre. terápia (ECT). Az eljárás azonban nem volt kockázatmentes, és sok lobotómián átesett beteg jelentős személyiségváltozást, kognitív károsodást és egyéb negatív hatásokat tapasztalt.
A lobotómia alkalmazása az 1960-as és 1970-es években visszaszorult, mivel a mentális betegségek hatékonyabb kezelési módjai váltak elérhetővé, mint pl. antidepresszáns gyógyszerek és pszichoterápia. Ma már nem végeznek lobotómiát, és ellentmondásos és nagyrészt hiteltelen eljárásnak számít.