Az anabaptista mozgalom: radikális reformáció

Az "anabaptista" kifejezés a görög "ana" (ismét) és a "baptizo" (megkeresztelni) szavakból származik. A protestáns keresztények egy csoportjának leírására használták, akik a 16. században jelentek meg, különösen Svájcban és Németországban. Az anabaptisták a felnőttek megkeresztelkedésébe vetett hitükről ismertek, amit a keresztény hitben szükséges lépésnek tartottak.

Az anabaptista mozgalom a bevett egyházak gyakorlata elleni reakcióként indult, amelyet korruptnak és szellemi életerő hiányának tekintettek. Úgy gondolták, hogy a gyülekezetnek olyan hívők közösségének kell lennie, akik személyesen megtapasztalták Jézus Krisztus átalakító erejét, nem pedig egyszerűen szabályokkal és rituálékkal rendelkező intézménynek.

Anabaptisták hangsúlyozták az Isten akaratának engedelmeskedő élet fontosságát is, ahogy a Biblia kinyilatkoztatja. Ez magában foglalta az olyan gyakorlatokat, mint az erőszakmentesség, az ellenállás hiánya, valamint az eskü és eskü elutasítása. Úgy gondolták, hogy ezek a gyakorlatok elengedhetetlenek az igazi keresztény élethez, és szükségesek az üdvösséghez.

Az anabaptista mozgalom azonban nem volt ellentmondásmentes. Sok hitüket és gyakorlatukat radikálisnak és fenyegetőnek tekintették a bevett egyházak és a civil hatóságok. Ennek eredményeként sok anabaptistát üldöztek, sőt meg is gyilkoltak hite miatt.

Ma az anabaptista mozgalom öröksége számos keresztény felekezetben megfigyelhető, beleértve az amishokat, a mennonitákat és a Krisztusban élő testvéreket. Noha ezeknek a csoportoknak a sajátos hiedelmei és gyakorlatai az idők során alakulhattak ki, mindannyiuknak közös az öröksége és az anabaptista mozgalom elvei iránti elkötelezettségük.