Babilon ókori városa: a hatalom, a jólét és a pusztulás szimbóluma

Babilon az ókori Mezopotámia (a mai Irak) városa volt, amelyet több mint 4000 évvel ezelőtt építettek. A Neo-Babiloni Birodalom fővárosa volt, amely az ókori Közel-Kelet nagy részét uralta az ie 6. és 4. század között. A város híres volt nagyszerű építészetéről, köztük a híres Istar-kapuról és Bábel tornyáról. A „Babilon” név az akkád „Babilu” szóból származik, ami „Isten kapuját” jelenti. A város vallási és kulturális jelentőségéről, valamint politikai hatalmáról és gazdasági jólétéről volt ismert. A kereskedelem és a kereskedelem jelentős központja volt, és befolyása messze túlmutat az ókori Közel-Keleten. A Biblia Babilont az Ó- és Újszövetségben is az ítélet és a pusztítás helyeként említi. Ésaiás könyve megjövendöli Babilon bukását, a Jelenések könyve pedig úgy írja le a végidõket, mint a babiloni fogság idejét és egy nagy kurva (Babilon) felemelkedését, akit Isten el fog pusztítani. Ma az ókori Babilon helye a mai Irak területén található, Hillah városa közelében. A régészek feltárták, és a világ egyik legfontosabb régészeti lelőhelyeként tartják számon. A romok közé tartozik a híres Istar-kapu, Nabukodonozor palotája és Marduk temploma, többek között. Babilon szimbolikus névvé vált minden korruptnak és elnyomónak tekintett nagy és hatalmas város vagy birodalom számára. Ebben az értelemben a „Babilon” kifejezést gyakran metaforikusan használják a modern kori városok vagy társadalmak leírására, amelyekről úgy tekintenek, mint amelyek gonosz erők irányítása alatt állnak, vagy amelyekre a luxus, a túlzás és az erkölcsi hanyatlás jellemző.