A Sati ellentmondásos története: A rituális öngyilkosság gyakorlata Indiában

A sati (más néven suttee vagy sutee) gyakorlat volt India egyes kultúráiban, különösen a rádzsputok és más magas kasztú hinduk körében, ahol egy özvegy feláldozta magát férje temetési máglyáján. Ezt a gyakorlatot a rituális öngyilkosság egyik formájának tekintették, és úgy tekintették, hogy az özvegy csatlakozzon elhunyt férjéhez a túlvilágon. A szati gyakorlatának hosszú története van Indiában, legalább az i.sz. 4. századig nyúlik vissza. Különösen a középkorban volt elterjedt, amikor a tisztelet és az odaadás jeleként tekintették arra, hogy egy özvegy feláldozza magát férjéért. A gyakorlat nem korlátozódott a hindukra, hanem néhány muszlim és szikh közösség is gyakorolta. A szati gyakorlatát 1829-ben betiltották Brit-Indiában, és azóta a legtöbb országban, ahol korábban gyakorolták, törvényen kívül helyezték. Az elmúlt években azonban előfordult már, hogy a nők továbbra is megpróbáltak szatit elkövetni, gyakran tiltakozásként vagy azért, hogy felhívják a figyelmet sérelmeikre. A Sati ellentmondásos és érzékeny témának számít, története és jelentősége pedig a tudósok és aktivisták közötti folyamatos vita tárgya. Egyesek a patriarchális elnyomás és a nemek közötti egyenlőtlenség szimbólumának tekintik, míg mások az odaadás és lojalitás nemes cselekedetének tekintik. A szemszögtől függetlenül egyértelmű, hogy a szati mély hatást gyakorolt India és más országok társadalmi és kulturális szövetére, ahol ezt gyakorolták.