A Syro-Hexaplar csoport jelentőségének megértése az újszövetségi szövegkritikában

A Syro-Hexaplar (SH) az újszövetségi szövegkritika tanulmányozására használt kifejezés, különösen az Újszövetség görög szövegének területén. Hat kéziratból álló meghatározott csoportra vonatkozik, amelyeket az Újszövetség szövegének legfontosabb és legmegbízhatóbb tanúi között tartanak számon.

A Syro-Hexaplar csoportot alkotó hat kézirat:

1. Codex Sinaiticus (א) - 4. századi kézirat, amely tartalmazza a teljes Újszövetséget, valamint az Ószövetség egyes részeit.
2. Codex Alexandrinus (A) - 5. századi kézirat, amely tartalmazza a teljes Újszövetséget, valamint az Ószövetség egyes részeit.
3. Codex Ephraemi Rescriptus (C) - 5. századi kézirat, amely tartalmazza a teljes Újszövetséget, valamint az Ószövetség egyes részeit.
4. Codex Bezae (D) - V. századi kézirat, amely tartalmazza az evangéliumokat és az ApCsel, egyedi szövegjelleggel.
5. Codex Washingtonianus (W) – 5. századi kézirat, amely tartalmazza az evangéliumokat és az ApCsel.
6. Codex Borgianus (B) – 5. századi kézirat, amely Pál leveleit és az általános leveleket tartalmazza.

A Syro-Hexaplar csoportot azért nevezték így el, mert ezt a hat kéziratot tartják az Újszövetség szövegének legmegbízhatóbb tanúinak, különösen a Földközi-tenger keleti részének görög nyelvű vidékein (Szíria és Egyiptom). Mindegyik olyan görög stílusban íródott, amely hasonlít az újszövetségi korszak koine görögjéhez, és mindegyik viszonylag mentes a későbbi írásbeli interpolációtól és korrupciótól.

A Syro-Hexaplar csoportot gyakran használják alapszövegként a az Újszövetség eredeti szövege, különösen más kéziratokkal és szöveghagyományokkal összehasonlítva.