Snellius törvényének megértése és alkalmazásai az optikában

A Snellius (más néven Snell-törvény vagy fénytörési képlet) egy matematikai összefüggés, amely leírja, hogyan hajlik meg a fény, amikor egyik közegből a másikba kerül. Willebord Snellius holland matematikus fedezte fel először 1621-ben, és ez az optika egyik alapelve, amelyet számos, a fénnyel és látással kapcsolatos jelenség magyarázatára használnak.

A Snellius-törvény kimondja, hogy a beesési szög szinuszainak aránya fénytörés egyenlő a két közeg törésmutatóinak arányával. Matematikailag ez a következőképpen fejezhető ki:

n1 sin i = n2 sin r

ahol n1 és n2 a két közeg törésmutatója, i a beesési szög (az a szög, amelyben a fény belép a második közegbe), és r a törésszög (az a szög, amelynél a fény kilép a második közegből).

Ennek a törvénynek számos fontos alkalmazása van az optikában, beleértve a kritikus szög kiszámítását (az a szög, amelynél a fény áthalad az egyik közegből a másikba anélkül, hogy megtörne), a lencse vagy tükör által alkotott kép meghatározása, valamint optikai rendszerek, például teleszkópok és mikroszkópok tervezése.